Legutóbbi nyaralásunk során épp egy szerveződő klímakör kellős közepébe csöppentem bele. Napjainkban különösen fontosnak tartom ezt a témát, hiszen mind több csatornából hallunk a klímavészhelyzetről, egyre több országban erősödnek a zöld pártok, és egyre több civil szereplő is kezd ráébredni a helyzet súlyosságára. Szerencsére egyre többen vagyunk, akik tenni akarunk a bolygónkért, és nagy örömömre, egyre több olyan egyéni kezdeményezéssel találkozom, amely az egyének személyes szintjén is megpróbál alternatív megoldásokat, segítséget találni a mindennapi működésünkhöz úgy, hogy a lehető legkevesebbet ártsunk a földünknek. 

Jómagam elkötelezett híve vagyok a klímavédelemnek, aktivistaként több civil megmozduláson is részt vettem. Természetesen már évek óta szelektíven gyűjtöm a szemetet, és igyekszem minél több olyan lehetőséget megragadni, amellyel csökkenthetem a háztartásom szemét termelését és műanyag fogyasztását. Nagy örömömre szolgált, amikor a nyaralás alkalmával a környéket felfedezve belebotlottam egy csomagolásmentes boltba, ráadásul nem messze a panziótól, ahol megszálltunk. Kíváncsiságból betértem a boltba, és beszélgetésbe elegyedtem a boltvezetővel. Mint megtudtam, a szállásom a központja a helyi klímaklubnak is, ahol többek között olyan ötleteket vitatnak meg, hogy a saját környezetünkben hogyan lehetne minél környezetbarátabb életmódot folytatni.  

Ezekre a találkozókra a helyiek rendszerint biciklivel érkeznek. Így volt ez akkor is, amikor én belebotlottam a következő rendszeres találkozójukba. Nagyon tetszett, hogy tényleg ilyen egészség tudatosak a helyiek. Jómagam egyébként is hozzá vagyok szokva a testmozgáshoz, szabadidőmben moutain bike-ozok, és bicikli versenyeken is szoktam indulni. Épp ezért igencsak meglepett, hogy ahogyan a boltból kiléptem, elkezdett sajogni a térdem, alig tudtam lábra állni. Az egyik klímakörös helybéli sietett a segítségemre, és a figyelmembe ajánlotta a Cartinorm akciót.  Másnap el is látogattam a szállásom melletti gyógyszertárba, hogy az akció keretén belül kipróbáljam a terméket, és egyáltalán nem csalódtam! 

A Cartinorm egy olyan speciális táplálék kiegészítő, amit elsősorban azok számára ajánlanak, akiknek a vázizomrendszere a rendszeres testmozgástól (legyen szó akár aktív sportolásról vagy nehéz fizikai munkáról) le van terhelve, ezért a szervezetnek extra segítségre van szüksége az egészséges állapot fenntartásához. A készítmény D- és C-vitamint, valamint kalciumot és mangánt tartalmaz, amelyek elengedhetetlenek a csontozat, az izomzat, valamint a porcok és az ízületek egészségének megőrzésében. A Cartinorm akció keretén belül ráadásul most az egy havi és a három havi adag is igen kedvezményes áron kapható: előbbi majd’ 8000 Ft helyett alig több, mint 6000 Ft-ba kerül. A három havi kiszerelést még inkább megéri megvásárolni: ez majd’ 22.500 Ft helyett alig 19.000 Ft-ba kerül – ráadásul, mivel a készítménynek minimum három havi folyamatos alkalmazása ajánlott a csontozat megerősítése érdekében, érdemes egyből a három havi kiszerelést beszerezni. 

Én biztos vagyok benne, hogy a készítmény a Cartinorm akció lejárata után is az életem részét fogja képezni, már most érzem az áldásos hatását. Ha nektek is volt már hasonló problémátok, ne habozzatok, és próbáljátok ki!