Egy panzióból rendeltem magamnak túracipőt a későbbi kirándulásra

Alig vártam már a nyaralást. Szerencsére a párom is, és én is inkább az aktív pihenés szerelmesei vagyunk, bringázás, séta, erdőben, túra a hegyekben. Egy helyes kis panzióban sikerült szállást szereznünk, ahol, minden nap izgalmas programokkal várták a vendégeket. Miután elfoglaltuk  a szobánkat, lementünk  recepcióra hogy a részletes programokról érdeklődjünk. Egyik nap kikapcsolódással az élményfürdőben, másik nap sétával a várban, hétvégén pedig egy jó kis 20 km-es erdei túrával leptek meg bennünket a szervezők.

A brosúrát látva ugrott be, hogy nem biztos, hogy becsomagoltam a túrbakancsomat. A páromét betettem, erre tisztán emlékeztem, de hogy vajon az enyém is bekerült a csomagba, arra nem esküdtem volna meg. A szobába felérve átnéztem bőröndjeinket és a sejtésem beigazolódott: a túracipő sajnos otthon maradt. Gondolkodni kezdtünk. Mi éri meg jobban, többszáz kilométert vezetni és hazamenni érte? Postán elküldetni valakivel? Aztán arra jutottunk, hogy nem érdemes vacakolni vele, rendelek inkább egy újat a netről, 1-2 nap alatt az is itt lesz.

Cipő kérdésben egyébként elég válogatós vagyok, van néhány konkrét márka, amihez mindig ragaszkodom, és mivel elég kicsi, 36-os lábam van, nehezen kapok magamra valót az üzletekben. Ezért is szoktam mindig a cipővásárlásaimat a CipőMarketen lebonyolítani. Bármire, tényleg bármire van szükségem, mindig találok stílusban, anyagban és árban is megfelelőt.  Túlzás nélkül állíthatom, hogy a legtöbb cipőm, de nemcsak az enyém, hanem páromé is innen van. Még az esküvői öltönyhöz és menyasszonyi ruhához is innen választottunk magunknak cipőt.

Legyen szó meleg téli bakancsról, csinos nyári szandálról, vagy kényelmes papucsról, itt mindig találok magamnak megfelelőt. Márka, stílus, anyag tekintetében is rendkívül széles a választék, az árak pedig nagyon kedvezőek, sokszor van akció a kifutó modellekből, vagy szezon végén. Ezek akár 60-70%os mértékűek is lehetnek.  De nemcsak lábbeliket, hanem táskákat, pénztárcákat és egyéb kiegészítőket, például öveket is kínál a CipőMarket. Széles a választék, és a kiegészítők egymással is nagyon jól variálhatók. A termékleírások informatívak és részletesek, ahogyan a képek is. Az egyes márkákhoz külön-külön mérettáblázattal segítenek a megfelelő lábbeli kiválasztásában. Ha a méret mégsem bizonyul megfelelőnek, akkor választott cipő bármilyen készleten lévő termékre, minden további nélkül kicserélhető, de a vételár visszakérésére is van lehetőség.

A webáruházat felkeresve rögtön a gyorskeresőt használtam, hiszem szorított az idő, pár napom volt csak, hogy a kiszemelt lábbeli megérkezzen. Nem szerettem volna, azért lemaradni a túráról, mert nem volt meg hozzá a megfelelő öltözékem.  Bár, eszembe sem jutott az a lehetőség, hogy nem fogom megtalálni azt, amit keresek, és nem is lett így.

CipőMarket

Én nagyon szeretem a Rieker márka bakancsait és cipőit, több pár is van otthon belőle. Kényelmes, szép lábbeliket dobnak piacra és mindig sikerül beszereznem belőlük kisebb, 36-os méretben is. Most is egyből találtam magamnak olyan modellt, ami mint utólag is kiderült tökéletes volt. Mert nemcsak nagyon csinosnak, hanem kényelmesnek is bizonyult. Az árán sem lepődtem meg, hiszem hozzászoktam már, hogy a CipőMarket mindig a színvonalas márkákat nyújtja, a megszokott kedvező árakon, és ráadásul 10 000 Ft felett még a kiszállítás is ingyen volt. Örömmel láttam, hogy az általam kiszemelt túracipő van raktáron, és hogy nagyon rövid szállítási határidővel, 1-2 munkanapon belül meg is érkezik majd. Be is dobtam a kosárba a cipőt, és gyorsan leszaladtam a recepcióra megkérdezni a panzió pontos címét, hogy biztosan idetaláljon a futár a csomaggal.

A nyaralás tökéletes volt, sok-sok élménnyel és egy új túracipővel is gazdagodtam, hála a CipőMarketnek.