Híreket nyomtatok a régimódi édesapámnak

Apukám világ életében szeretett tisztában lenni a hírekkel, illetve azzal, hogy mi történik éppen az őt körülvevő világban. Bár mindig is egy nagyon pici faluban lakott, ahol a helyi lakosok száma sosem haladta meg a 800 főt, szeretett tudni az újdonságokról, nem volt az a tipikus beszűkült látókörű ember, mint oly sokan a falujában. Az orra hegyén túl is szeretett volna látni. Éppen ezért hírújságot járatott, amit a postás Joli néni minden nap kivitt neki házhoz. Ezt nagyon szerette olvasni, kész rituálé volt neki, hogy reggel kiül a verandára egy csésze kávé mellett, elolvassa az aznapi híreket, majd elindul munkába.

Ahogy idősödött, már nyugdíjazták és nem járt munkába, a napjai fénypontját ezek egy újságolvasós reggelek adták. Nagyon szomorúan vette tudomásul, hogy meg fog szűnni szeretett napilapja, és már nem lesz miből tájékozódnia a hírek kapcsán. Persze ezt én nem hagyhattam annyiban, elrendeztük édesanyámmal, hogy kössék be náluk az internetet, és ott olvashassa reggel a híreket. Bár sikerült megtanítani neki, hogyan kell kezelni a számítógépet, csak nem sikerült a szívébe zárnia ezt az újfajta megoldást.

Azonban talált egy híroldalt, amit nagyon szívesen olvasgatott, csak panaszkodott nekem, hogy a számítógép fénye nem tesz jót a szemeinek. Ekkor beugrott egy alternatív megoldási lehetőség, amiről azt gondoltam, hogy beválhat. Feldobtam, hogy mi lenne, ha vennénk egy nyomtatót neki édesanyámmal, és így papír alapon olvashatná kedvenc híroldalának a cikkeit. Hisz nem kell más, csak az eszköz és tintapatron, és megint úgy érezhetné magát, mint régen. Nem is hezitáltunk sokat, úgy döntöttünk, megkeressük a leginkább megfelelő darabot az interneten.

Meg is találtuk, már csak a tintapatron hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a kép. Kicsit aggódtunk, hogy nem találjuk meg annak a nyomtatónak a márkáját, amit korábban megrendeltünk. Ugyanis nekem ezzel nagyon sok problémám akadt az elmúlt időszakban, mert van egy nyomtatóm, ami egy viszonylag kevésbé ismert márka, és így nagyon nehezen tudok bele venni patront, mert kevés helyen árusítanak csak. De itt nem kellett semmi ilyesmitől félnünk, hiszen rengeteg típus közül lehetett válogatni. Meg is találtuk azt, ami nekünk kellett. Egy matt fekete színű tintapatront választottunk, hiszen hírolvasás közben nem relevánsak a színek, a lényeg úgyis a tartalom. Másrészt apukám napilapja is anno fekete – fehér színű volt, így a kinyomtatott hírek még emlékeztetni is fogják hőn szeretett újságára.

A kinézett patron esetén ingyenesen szállítottak, és ennek nagyon örültünk. Sajnos egy ilyen eszköz nem túl olcsó mulatság, de legalább a webáruház figyelembe vette ezt a szempontot, és nem kért el plusz pénz a kiszállításért. Azt olvastam, hogy a munkanapokon délelőtt 10 óráig leadott rendeléseket a következő munkanapon ki is szállítják. Ez meglepett mindkettőnket, nem gondoltuk, hogy ennyire gyorsak lesznek. Pedig direkt nem mondjuk apukámnak, nehogy beleélje magát, aztán pedig csalódnia kelljen, mert nem jött meg időben a megrendelt patron. Teljesen meg voltunk elégedve a termékkel, amikor megérkezett. De nem csak a termékkel, hanem a szolgáltatással is, semmi panaszunk nem lehetett rá! Valószínűleg erről az oldalról fogunk ismét patront rendelni, ha a jelenlegi elfogyott. Édesapám pedig nagyon boldog az új módszerrel, azt mondta, hogy olyan jól indulnak a napjai, mint évekkel ezelőtt, amikor még járatta a napilapját!