Autóklíma nélkül a szállás nagyon messzinek tűnik

Nem tudom más hogyan van ezzel, de én imádok utazni. Így, ha tehetem minden hétvégén megyek valahová. Nem szeretek tétlen lenni és szeretek új dolgokat is kipróbálni. Szerencsére a barátaim is ilyenek, így mindig kitalálunk valamit, hogy merre legyen a következő úti célunk. Ilyen volt a múlt jeti utazásunk is. A barátnőm kitalálta, hogy menjünk az ország másik felében elhelyezkedő kis városba kirándulni és pihenni. Nagyon tetszett nekünk is az a környék, nagyon idilli volt és nyugodtnak is nézzek ki, így beleegyeztünk mindannyian. Péntek délután útnak is indultunk.

Az út feléig nagyon simán és gördülékenyen ment minden. Viszont még több mint két óra volt az útból, és az idő is elég napos és meleg volt, amikor egyszer csak azt vettünk észre, hogy az autóban nem működik a klíma. Ezáltal egyre melegebb kezdett lenni az autóban, főleg, hogy tele volt, és egy szabad hely sem maradt. Nehéz két órának néztünk elébe, és a vége felé már alig vártuk, hogy oda érjünk. Hálát adva érkeztünk meg a szállásunkra, és már alig vártuk, hogy kiszállhassunk. A nyomasztó meleg után a kinti levegő nagyon frissítően hatott. El is döntöttük, hogy ezzel kezdeni kell majd valamit, mert így haza menni maximum az esti órákban tudunk majd csak.

A szállásadót megkérdeztünk, hogy van-e itt a közelben egy autószerviz. Egyetlen egy volt a környéken, viszont ő már nem tudott minket ilyen gyorsan vállalni. Ekkor eszembe jutott, hogy ha haza felé Budapesten át megyünk, akkor ott van egy nagyon megbízható autószerviz ahová esetleg elvihetnénk az autót.

Méta autószerviz egyébként a nevük. Én eddig egyetlen egyszer jártam náluk, de akkor nagyon meggyőzőek voltak. Emlékszem, hogy még az interneten találtam rájuk, amikor legelőször baja lett az autómnak. Akkor nekem nagyon nagy segítség voltak, így hozzájuk bátran fordulok.

A honlapjuk egyébként nagyon szép, összeszedett, könnyen átlátható és nagyon informatív. Ha valaki rájuk keres, akkor szinte mindent megtudhat csupán az oldaluk elolvasásával. Rengeteg szolgáltatás közül lehet választani, és mindegyik szolgáltatáshoz lehet találni egy rövidebb leírást, hogy milyen munkálatokkal jár, mit kell tudni róla, természetesen az ár is fel van tüntetve és minden szolgáltatáshoz azt is feltüntetik, hogy az egyes hibákat hogyan lehet észrevenni, milyen jelei vannak. Néhány szolgáltatásuk: autó átvizsgálás, állapotfelmérés, autó villamosság szerviz, autóklíma javítás, töltés, tisztítás, fék javítás és szerviz, futómű beállítás és javítás, vezérlés csere és szervizelés.

És ami számomra egy plusz pont a szerviznél az az, hogy márkafüggetlenek, így a barátnőm autóját is könnyen megtudják javítani, nem gond, hogy más márkájú az autója mint az enyém. Budapesten a 19. kerületben találhatóak meg, így pont útba tud nekünk esni, ha Budapest felé megyünk haza. Egyébként is szerintem egy nagyon jó helyen helyezkedik el a szerviz, így bárki számára könnyen elérhető és megközelíthető.

Miután elmondtam a barátaimnak ezt az ötletet, bele is egyeztek. Mivel más megoldásunk jelenleg nem volt, így ez maradt. Fel is hívtam a szervizt, hogy mikor tudnák elvállalni az autóklíma javítását. Szerencsére tudtak adni egy olyan időpontot, ami számunkra is megfelelő, így boldogan és nyugodtan folytathattuk a kiruccanásunkat. Elvégre pihenni jöttünk ide és nem idegeskedni. Időpont foglalásra egyébként a honlapjukon is van lehetőség, így mindenki választhatja a számára kényelmesebb lehetőséget.

A weboldalon elolvastam újra minden hasznos tudnivalót, amit a szervizről tudni kell. Illetve főleg az autóklíma javítással kapcsolatban informálódtam. Mindent tudni szerettem volna, amit csak lehet. Hogy hogyan működik a csere, mennyi időt vesz igénybe, stb. Így még azt is megtudtam, hogy milyen más esetekben lehet a klímával probléma. Például, ha a klíma használata során kellemetlen szag érezhető vagy ha nem csak klíma használatkor, hanem állandóan érezhető a kellemetlen szag és nem tudjuk, hogy mitől lehet. Ilyen esetekben is lehet a klíma a probléma, valószínűleg tisztításra van szüksége ezekben az esetekben.

De mi lehet az, ami miatt érdemes a Méta autószervizt választani?

Nem kell várakozással tölteni az időt, mert a kiválasztott időpontban nagy eséllyel tudják vállalni az autódat. Tartják a tempót és a legmodernebb technológiával dolgoznak, hogy az ügyfél számára a legjobbat tudják nyújtani. Az árak pontosan fel vannak tüntetve mindenhol, így nem árulnak zsákba macskát, illetve mindenről tájékoztatnak a szervizelés közben is. Ügyfélközpontú hozzáállás jellemzi őket, így a kedvességükre és szakmai tudásukra egyaránt lehet számítani.

Ahogy látható, nem csak profi kezekbe kerül az autó, ha hozzájuk viszi valaki megjavíttatni, hanem még emberséges bánásmódban is részesül. Ennek ugyan alap dolognak kellene lennie, viszont láttunk már erre kivételt.

Az oldalon képgaléria is található, ami egy kis betekintést enged a szerelő műhelybe és a mindennapi életükbe. Ezeken a képeken is egyértelműen látszik a profizmus, a hozzáértés és az elhivatottság és az igényesség, ami ezt az autószervizt jellemzi. Amikor először néztem rá ezekre a képekre egyből megtetszettek, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy mellettük döntsek. Ugyan ezek csak képek, de sok dolog leszűrhető belőlük. Például, hogy igényesen vannak elkészítve és nem csak összecsapták őket, hogy legyen valami az oldalon. Ez is arra mutat rá, hogy fontos számukra az amit csinálnak. És ha csinálnak valamit, akkor abból a lehető legjobbat hozzák ki.

Ami pedig számomra a hab volt a tortán az az, hogy külön blogot is vezetnek. Ezt nem mondhatja el minden autószerviz. Ezzel a szakmai bloggal kedvezni tudnak azoknak az ügyfeleiknek is, akik oda vannak az autókért és szeretnek ilyen tartalmakat fogyasztani, de emellett azoknak is hasznos lehet, akik olyan nagyon nem jártasak az autók világában, de néha kíváncsiak egy-két dologra. Rengetek cikk került már fel a blogjukra, így bátran tud mindenki válogatni kedvére. Én is bele olvastam néhányba és örömmel láttam, hogy egy olyan ember számára is teljes mértékben érthető, mint én. Vagyis, hogy egy olyan ember is megérti, akinek nincs sok tudása az autókkal kapcsolatban. Ez szerintem egy plusz pont, hogy mindent ennyire érthetően fogalmaznak meg. Ezzel több emberhez el tudnak jutni, és több embert meg tudnak szólítani.

Mint ahogy ezekből a sorokból is már kivehető volt, én bátran és nyugodt szívvel tudom ajánlani a Méta autószervizt. Hogyha Budapesten él valaki a 19. kerület környékén, akkor mindenképpen érdemes lehet egy próbát tenni velük, hiszen ez a csapat mindenképpen azon lesz, hogy a legjobbat nyújtsa minden ügyfelének, a legjobb tudása szerint oldja meg a problémát és mindezt úgy, hogy az ügyfélnek is elfogadható legyen, mind árban mind időben.