Az angoltudás kell a mai világban

A legutóbbi belföldi utazásunk során érdekes tapasztalatban volt részünk. Egy olyan település kicsit kintebbi részére szerettünk volna szállást foglalni, ahol főként csak borospincék találhatók. Mivel kissé későn kapcsoltunk egy programot illetően, ezért már a környékbeli motelek és nagyobb szállások rég megteltek, így elkezdtük hívogatni a kisebb szálláshelyeket, pincéket, hogy hol van még szabad hely. Mint kiderült, több lehetőségünk is akadt, azonban online egyikről sem találtunk pontosabb információt. Az egyik kedves tulajdonos még meg is lepődött, amikor azt kérdeztem tőle, lehetséges-e, hogy e-mailben átküldjön pár fotót a szállásról. Mi pedig pont azon lepődtünk meg, hogy ő erre így reagált, hiszen azt gondolom, manapság már elengedhetetlen az online jelenlét, és nem szívesen választ az ember vakon szálláshelyet. Legalábbis mi biztosan nem. További probléma hála az égnek nem volt ebből, mert hamarosan el is küldte a kért fotókat, és igen szimpatikus volt a hely ár-érték arányban, szóval le is foglaltuk a kinézett hétvégére. Végül pedig az is kiderült, hogy nem minden az online megjelenés.

Ugyanakkor külföldi utazásaink előtt éppen egy informatív weboldalnak vettük hasznát. Onnan indult a dolog, hogy egyre inkább úgy éreztük, amit nem halogathatunk tovább, az az angol tanulás. Mivel mi az a generáció vagyunk, akik még nem feltétlenül angolt tanultak az iskolában, ezért úgy voltunk vele, hogy ideje kicsit behoznunk a lemaradásunkat – ez pedig kiválóan megoldható a Hollywood Nyelvstúdió módszerével. Ők ugyanis minden egyes esetet egyedi módon kezelnek, és aszerint építik fel a tanulási metódust, hogy ki honnan indul, és mi a célja. Természetesen az időfaktor is lényeges, hiszen nem mindegy, hogy például egy nyelvvizsga esetén hány hónap van a felkészülésre, vagy éppen egy külföldi utazás esetén is igazodni kell egy dátumhoz. Náluk tehát tényleg egyedi módon zajlik az angol tanulás, ami szerintem sokaknak jelenthet felüdülést. Ráadásul a csoportos órák réme sem fenyegeti a hozzájuk jelentkezőket, ugyanis itt csak ránk koncentrálnak a tanulás során. Szerintem különösen jó, hogy nem kell másokhoz igazodni, és a kezdeti lámpaláz is hamarabb legyőzhető négyszemközt. A gyakorlásban pedig egyáltalán nem hátráltatja az embert ez a fajta felállás, sőt: tapasztalatból tudom mondani, hogy nagyon sokat segít a nyelvtanulásnál a személyre szabott folyamat és az értő figyelem. Már a hollywoodnyelvstudio.hu felületén nézelődve is azt éreztem, hogy itt valami igazán különlegesre bukkantam, de a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy igen hatékony a módszerük. A honlapon a költségekről is szó esik, ugyanis egyedi módon kalkulálódnak náluk az árak; ezt a részt is érdemes tüzetesen megvizsgálni, mielőtt felkeressük őket. Ahogyan a Hollywood Nyelvstúdió mögött álló eszmét és módszereket is ajánlott megismerni. Természetesen nemcsak a weboldalt lehet informálódásra használni, hanem a megadott módokon bármikor fel tudjuk velük venni a kapcsolatot. A nyelvstúdiók egyébként nemcsak Budapesten, hanem az ország megannyi nagyvárosában elérhetők, így minden régióban, térségben adott a lehetőség, hogy meglátogassunk egy közeli Hollywood Nyelvstúdiót.

Nem is gondoltam volna, hogy valódi élmény lesz számomra valaha a tanulás, azon belül is az angol tanulás. A Hollywood Nyelvstúdió mégis megmutatta, hogy bármilyen korban lehet tanulni, és sosem késő elkezdeni az angolozást. Örülök, hogy belevágtam, és tudom, hogy még sok élményben lesz részem a Hollywood Nyelvstúdió lelkes szakembereinek köszönhetően. Igyekszem szinten tartani a megszerzett tudást, és szívből ajánlom mindenkinek ezt a remek tanulási és fejlődési lehetőséget.

angol tanulás