Még tavaly elmentünk egy nagyon kellemes kis panzióba, hogy kicsit kikapcsolódhassunk a férjemmel. A panzió az Alföldön volt. A férjem és én is nagyon szeretjük az ottani tájat.
A hely, ahol megszálltunk kifejezetten kellemes volt, bár egy kicsit főzhettek volna jobban is, de ez azért nem rontott annyit az összképen.
Volt ott egy medence is, ahol összebarátkoztunk a többi vendéggel. Így ismerkedtem meg egy másik nővel, akivel többek között arról is beszélgettünk, hogy nem rég megcsináltatta az ajkait, mert régebben nagyon elégedetlen volt velük, amiért olyan nagyon vékonyak.
Mivel én sem voltam elégedett ezzel a testrészemmel, ezért egy kicsit jobban kifaggattam.
Elmesélte nekem, hogy a Kelemed Plasztikánál végezték el rajta a műtétet, és az eredménnyel azóta is teljeséggel elégedett.
Elkértem tőle a weboldaluk címét, mert érdekelt az ajakfeltöltés ára. Így tudtam meg, hogy ennek a beavatkozásnak a költsége nem is olyan nagy, mint ahogy azt előre elképzeltem.
Fontos tudni, hogy az itt feltüntetet árak, bármilyen típusú műtétről is legyen szó, mindent tartalmaznak, így nem kell semmilyen rejtett költségtől tartanunk.
Persze az oldal nem csak a költségekről tájékoztat minket, de elég részletesen ír a beavatkozásokról is.
Ott olvastam például arról a különleges töltőanyagról, melynek a segítségével több éven át tartó hatás is elérhető. Ezt az ajakimplantátumot egyébként Permalipnek nevezik, és az USA-ban lett kifejlesztve.
Persze ezt most ne úgy képzeljük el, hogy csak úgy belépünk oda, és már is meg is kezdik az ajakfeltöltést. Ezt egy komoly vizsgálat és beszélgetés is megelőzi, amire azért van szükség, hogy előre meglehessen tervezni a műtétet.
A páciensre komoly utasítások is vonatkoznak már a műtét megelőzőleg is! Például a dohányzást el lehet felejteni a műtét előtt és után is egy pár hétig.
Ezen a helyen elsőrendű szolgáltatást fogunk kapni, és itt még csak nem is olyan magas az ajakfeltöltés ára.
Sokáig halogattam, de végül jelentkeztem ide egy konzultációra. Már alig tudom kivárni!