Mióta az eszemet tudom, szállodatulajdonos szeretnék lenni. Tudom, ezt nem valami egyszerű megvalósítani, de nem tehetek róla, ha egyszer a gyerekkori énem ezt vette a fejébe. Én pedig azóta sem tudtam lemondani róla. Azt gondolhatnátok, hogy biztos a pénz miatt álmodozom erről, mivel a szállodatulajdonosok automatikusan gazdagok is. Természetesen egyáltalán nem bánnám, ha gazdag lennék, azonban az ok ami miatt szállásadással szeretnék foglalkozni, nem ez. Elsősorban azt szeretném elérni, hogy olyan munkám lehessen amely során örömet okozhatok másoknak. Amikor az emberek a szeretteikkel pihenni indulnak, nem vágynak másra mint nyugodt és otthonos környezetre, kikapcsolódásra. Én pedig éppen egy olyan szálláshelyet szeretnék megteremteni, ahol mindenki biztonságban és kényelmesen érezheti magát.
Az álmom megvalósításához még nem jutottam el, ám ez nem tart vissza attól, hogy minél részletesebben utána nézzek, hogyan kell céget alapítani. Erre ugyanis valószínűleg szükségem lesz, ha egy nap tulajdonos leszek.
Már egész sokat tudok a cégek működéséről, például hogy minden vállalkozás, függetlenül attól, hogy milyen jogi formában működik, köteles rendelkezni székhellyel, amelyet a cégnyilvántartásba is be kell jegyezni. A cégjegyzékben szereplő adatoknak tartalmazniuk kell az irányítószámot, település nevét, az utca és házszámot (szükség esetén az emelet és ajtó számát), vagy ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor helyettük a helyrajzi számot. A Magyarországon bejegyzett cégek székhelyének és jogi elérhetőségének is Magyarország területén kell lennie, különben nem lehet őket nyilvántartásba venni. Míg a cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozások számára a székhely megléte kötelező, addig a telephely vagy fióktelep létrehozása már a vállalkozó döntésére van bízva.
Ezeket az információkat elsősorban a szekhelycentrum.hu felületéről tudom, amelyre az interneten találtam rá. Ez a felület már az első ránézésre nagyon megtetszett, mert minden olyan magától értetődő volt rajta. Az egész weboldal rendezett, könnyen kezelhető, és bárki számára érthető. Szerintem nagyon hasznos lehet bárkinek, aki cég alapításon vagy székhelyszolgáltatás igénybevételén gondolkodik. Én is hamar elmentettem magamnak, mert biztos vagyok benne, hogy később is még hasznos segítséget fog nyújtani. A megbízható szakemberek megtalálása egyre nehezebb, ezért mindig különösen örülök, amikor olyan szolgáltatóval találkozom, amely valóban az ügyfelek érdekeit tartja szem előtt.
A szekhelycentrum.hu székhelyszolgáltatásokat kínál Magyarország több megyéjében, és természetesen Budapesten. Az elmúlt évek alatt számos cégvezető és vállalkozó választotta már őket, amit nem is titkolnak természetesen. Mert mind hasznos segítséget és támogatást kaptak. A székhelyszolgáltató folyamatosan bővül, és már több mint egy évtizede működik. Kedvező árakon, törvényes keretek között és magas színvonalon biztosítják a székhelyszolgáltatásokat. A cég célja, hogy a legjobb árakat biztosítsa ügyfelei számára, miközben szolgáltatásaik minősége nem változik. Irodáik folyamatosan egyre több új helyszínen is elérhetők, így nem szükséges Budapestre utazni, hiszen vidéken is megtalálhatók Győrben, Pécsen, Debrecenben, Miskolcon, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Szegeden, Kecskeméten és Székesfehérváron. Az utóbbi időszakban a budapesti irodáik száma is növekedett.
A székhelyszolgáltatásokhoz különböző díjcsomagokat kínálnak, amelyek fél, egy, vagy két éves előfizetési időszakot tartalmaznak. A kiváló szolgáltatások, ügyfélközpontú hozzáállás és kedvező árak mellett külön figyelmet fordítanak a weboldal minőségére is. A címek térképpel ellátottak, így könnyen és érthetően megtalálhatók. A szolgáltatásokhoz kapcsolódó magyarázatokat is biztosítanak, hogy a székhelyszolgáltatás és a vállalkozás témájában még kezdők számára is könnyű legyen a tájékozódás. Az oldal jól struktúrált és áttekinthető, így minden információ gyorsan elérhető.
