A családdal minden évben ősszel szervezünk egy közös kirándulást néhány napra a hegyekbe. Általában mi és a szüleim testvéreinek a családjai veszünk részt ezen a kis programon. Összesen négy család vagyunk, akik nagyon szeretjük az őszi tiszta levegőt magunkba szívni és kicsit feltöltődni a természetben, túrázni, együtt lenni, esténként társasjátékokat játszani vagy a tábortűz mellett együtt énekelni.
Minden évben máshol szoktunk megszállni, mindig egy új kis panziót vagy szálláshelyet próbálunk ki, mert szeretjük a változatosságot, és nem akarunk egy helyen leragadni. Emellett szeretünk új embereket, akár más családokat megismerni, akik szintén a helyszínen szállnak meg, de néha a szállásadókkal is jó barátság alakul ki köztünk.
A szálláshely kiválasztását mindig nagyon jól megfontoljuk, összeülünk egy kis családi kupaktanácsra már a nyár végén és közösen ötletelünk, hogy kinek egyáltalán melyik hegységbe lenne kedve menni, vagy melyik városba, és amikor már a környék vagy tájegység ki van választva, akkor jöhet a konkrét szállás felkutatása is.
A szállás kiválasztásánál mindig fontos szempont számunkra, hogy legyen egy kis wellness rész, ahol el tudunk lazulni egy hosszú nap végén, hogy legyen sok lehetőség a kirándulásra a környéken, és hogy a szálláshelyen legyen wifi.
Utóbbi azért fontos nekünk, mert bár a természet miatt megyünk, és kikapcsolódni, viszont nagyon sokan megyünk együtt – nagyjából huszan (gondoljatok bele: mint egy osztály…), így nagyon fontos az, hogy ne veszítsük el egymást, és hogy a programokat együtt szervezzük meg, illetve együtt egy helyről tudjunk ezekre elindulni. Mivel az ilyen kis panziókban nem mindig van kialakítva olyan közös tér, ahol 20 ember össze tudna ülni beszélgetni, így a programok megtervezését általában online formában csináljuk, így ráadásul az összes információ egy helyen a közös messenger csoportban meglesz, ha valaki valamit elfelejtene, illetve ide be tudunk küldeni különböző programlehetőségekről linkeket, vagy esetleg olyan cikkeket, listákat, amik segítenek nekünk az utazás során.
Pár napon belül kerül sor erre a kis éves kiruccanásra a családdal, így elhihetitek, borzasztóan megijedtem, amikor tegnap este lementem sétálni, és a telefonom kiesett közben a zsebemből, a kijelző pedig teljesen összetört.
Pánikoltam, hogy ha elviszem kicseréltetni a kijelzőt, és ott kell hagyni a telefonomat pár napra, akkor a családi utazásnál pont nem lesz nálam, ami a fentebb említetteken kívül azért is húzós lett volna, mert életemben először idén már a saját autómmal megyek erre az útra, és mivel Budapestről csak én megyek, így a kocsiban is egyedül leszek. Akkor pedig a telefonom GPS-e nélkül én teljesen eltévedek, főleg a hegyekben.
Így hát felmentem, és azonnal elkezdtem kutakodni, hogy mégis létezik-e egyáltalán olyan telefonszerviz, amelyiknél a Samsung kijelző csere a helyszínen megvárható és nem kell otthagynom miatta a telefonomat.
Szinte azon nyomban rá is találtam az lcdfix.hu oldalára. Már most szeretném leszögezni, hogy ennél jobb telefonszerviz nem létezik a világon!
Engedjétek meg, hogy kicsit bemutassam őket nektek!
Az lcdfix.hu oldalára kattintva egy igazán igényesen megszerkesztett weboldal tárul elénk. Jól megválasztott színekben gyönyörködhetünk: a fekete, a fehér és a fakó narancssárgás pirosas színkombináció egy kellemes, letisztult hatást kelt.
Az oldal szép dizájnnal rendelkezik. A betűtípus szintén letisztultságot sugall, a különböző betűméretek és betűvastagságok, kiemelések tökéletesen el vannak találva – tényleg éppen zaon van a hangsúly, ami lényeges információ.
Nekem nagyon tetszik, hogy a felső sávban különböző címszavakkal ellátott legördülő menükből válogathatunk, ami azért jó, mert így nem lefelé görgetve kell megkeresgetnünk a hatalmas információ rengetegben a nekünk szükséges adatokat, hanem egy szép és átlátható rendszerben keresgélhetünk.
Ebben a felső sávban találunk kijelző csere, akkumulátor csere, szerviz, adás-vétel, kiegészítők és kapcsolat címszavakat, ezekre kattintva pedig kiválaszthatjuk a szükséges részt, például a kijelző és akkumulátor cserénél választhatunk az eszközök típusaiból márka szerint, és ugyanígy a szerviz résznél is, sőt az adás-vételnél is.
Én ahogy kiválasztottam itt a Samsung kijelző csere opciót, azonnal megnyugvásra találtam! Azért írom ezt, mert korábban említettem, hogy nem tudom, hogy mentem volna kirándulni a családdal, ha a telefonomat napokra a szevrizben kell hagynom. Nos, itt rögtön az fogadott, hogy “Samsung kijelző csere 1 órán belül”! Ugráltam örömömben, hogy tényleg sikerült egy ilyen helyet találnom, ahol a helyszínen megvárhatom a Samsung kijelző cserét, és még csak előre bejelentkeznem sem kell hozzá!
Azután, hogy az adott eszköztípust kiválasztod a cseréknél, egyébként rögtön azt is láthatod, hogy a te készüléked esetén mennyibe is fog az adott akkumulátor vagy kijelző csere kerülni. Itt is nagyon szépen rendszerezetten fel vannak sorolva a régi típusoktól kezdve az újig, hogy melyik mennyibe kerül. Ez azért szuper, mert így tudsz előre számolni, és nem fog meglepetésként vagy sokként érni esetleg, hogy mennyit kell fizetned. Egyébként az lcdfix.hu csapata nagyon jó áron dolgozik, és nagyon gyors segítséget nyújtanak, ami valljuk be, nem túl gyakori így együtt.
A weboldalra és a telefonszerviz bemutatására visszatérve azt még mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy az említett felső sávban elhelyezkedő “kapcsolat” opció kiválasztásával mit is láthatunk, mivel ez az egyetlen ebben a sorban, amely nem egy legördülő menüt rejt magában. Ezt a fület megnyitva a háttérben egy képet láthatunk az üzletükről – ez kicsit halványabban látszik, felette pedig itt is olvashatunk a szolgáltatásaikról, arról, hogy milyen gyorsan dolgoznak, és ami a lényeg: ugyan itt is le van írva, hogy nem szükséges bejelentkezned a szolgáltatásaik igénybe vétele előtt, azonban itt találsz egy telefonszámot, hogyha esetleg mégsem lennél biztos a dolgodban, akkor hívd őket bizalommal! Ha pedig a telefonálás távol áll tőled, akkor egy email címet is találsz, ahol bátran kérhetsz tőlük segítséget, vagy tájékoztatást, ha valamiben elakadtál volna. Az email cím alatt látható az üzlet címe, a telefonszerviz az Allee nevű bevásárlóközpontban található, amely tömegközlekedéssel, valamint autóval is könnyedén megközelíthető, és nem is csak a címet látjuk itt leírva, hanem egy pontos leírást is kapunk arról, hogy hányadik emeleten, melyik üzlet mellett találjuk meg őket, illetve segítségül hívhatjuk a fentebb már említett fényképet is az üzletről, hogy tudjuk, mit is keresünk. Szintén a kapcsolat részen találjuk meg a telefonszerviz nyitvatartását is, ami egyébként szerintem nagyon kedvező. Hétfőtől szombatig reggel 10 és este 9 óra között látogathatunk el az üzletbe, vasárnap pedig reggel 10 és este 7 óra között – így teljes állás mellett is könnyedén meg tudjuk oldani a szervizbe az utat, még akkor is, ha a város másik végén dolgozunk, mivel van időnk odaérni bőven, és nem kell félnünk, hogy nem fog beleférni a napunkba.
Mindenképpen ajánlom, hogy ha Budapesten telefonszervizre lenne szükséged, akkor az lcdfix.hu csapatát válaszd!