Pihenés alatt valaki mindig dolgozik, most szervert bérelt

Kollégám elutazott 2 hétre pihenni, van egy megszokott is panziójuk, ahova a feleségével mindig elvonulnak, amikor már túl sok nekik a mindennapi hajtás. Most is így tettek, nagyon hajtós volt az elmúlt pár hetük, így úgy döntöttek, hogy elvonulnak. Itt nem csak finom ételeket szoktak enni, de a környéken jókat kirándulnak, és élvezik a természet adta lehetőségeket, azt hogy fel tudnak töltődni általa, és az nem kerül semmibe. Kis testmozgás, jó ételek, szép tájak, a panzióban pedig a gyógyvíz nyújtotta lehetőségeket mindig kihasználják, és így teljes mértékben kipihenté válnak mire véget és a nyaralásuk. De most valahogy itt sem volt nyugta a kollégámnak, hiába a betervezett nyaralás, határidős feladatot kapott, amit a főnökség nem engedett 2 héttel eltolni. Így a nyaralása alatt intézte el a cégünk számára a szerverbérlést. Nagyon fontos volt ez a cég számára, illetve a vezetőség számára, a saját szerverünk tönkre ment és mindenképpen alternatív módját meg kellett találnia a kollégámnak, amellyel a cég tovább, zavartalanul tud működni. Egyfelől érthető a vezetőink reakciója, hogy ez egy tarthatatlan állapot és semmiképpen sem maradhat szerver nélkül a cég, mert akkor talán működésképtelenné is tudna válni, azt meg senki sem szeretné, így a kollégám a szabadsága alatt megoldotta a problémát, amely annyira jól sikerült, hogy talán végleg is így fog maradni, ami alternatív, áthidaló megoldásnak indult.

szerverbérlés

De mi is az amit elért a kollégám szerverbérlés tekintetében, amikor visszatért a szabadságról ezt el is mesélte. A főnökség kérése az volt, hogy nagyon ár érték arányban gondolkodjon és atekintetben kössön szerzősét azzal a céggel, akit megfelelőnek ítél. Tehát már két nyomás is helyezkedett a kollégámra gyorsan és ha lehet nagyon jó áron szerezze be a szerverünket. Nem esett annyira kétségbe, csak az internetet hívta segítségül és hála istennek, nagyon hamar rátalált arra a remek cégere, akitől sikerült megrendelni nagyon kedvező áron a szervert. A cég szerverbérléssel is foglalkozik, tehát az IT világában jártas, nagyon profi céget talált. Nem máshonnan szűrte le, hogy a cég mennyire profi, mint, hogy már maga a honlapjuk is, olyan, hogy majd megszólal. Annyira könnyen kezelhető, és informatív, hogy nem is volt kétség, akármilyen árat is szabnak, egy nem lehet majd túl magas, de mindenképpen itt fogja a szerverbérlést elintézni. Ezt már tudja az ember az első benyomásból, hogy mennyire lesz a cég megfelelő számára, és a feltámasztott igényei számára.

A cég olyan profi módon mindent leírt, hogy a szerverbérlést kinek is ajánlják, azoknak akiknek nincs, vagy elromlott, ők mindenkinek biztosítani tudják a szerverigényüket. Tehát ezt a cég a lehető legjobb a cégünk számára, és ezt a kollégám is tudta. Ezért is olvasott tovább a cég honlapján, hogy mit is tudnak nyújtani, különböző csomagokkal készülnek az érdeklődők számára, ebből lehet válogatnia a leendő bérlőknek. Ezek a különböző csomagok nagyon jól felépítettek, itt ki tudta választani a kollégám a cégünk méretéhez leginkább megfelelő szervert, a nagyságok attól függően nőnek, hogy milyen igényei vannak a cégeknek, valamint, hogy maga a bérlő cég mekkora, milyen adatforgalommal dolgoznak. Sok mindentől függ a kiválasztási folyamat, de a kollégám nagyon jó csomagot választott, és megkötötte a szerződést, hogy a szervergondunk megoldódjon, és ő nyugodtan el tudja tölteni a nyaralását. Jól választott, nagyon profi cég, remek szolgáltatásnyújtással.