Utazni egy igazán fantasztikus dolog. Főleg azért gondolom így, mert mikor az ember elmegy utazni, végre felfedezhet néhány új dolgot arról a helyről is, amit hátrahagyott. Sokan például nem is szeretik feladni az otthonuk kényelmét. Pedig szerintem nagyszerű élmények tudnak lenni a különböző hotelek és panziók. Még ha néha váratlan dolgok is történhetnek, amik kellemetlen hatással lehetnek az utazásunkra.
Gyerekkoromban sokat jártunk le nyáron Hajdúszoboszlóra. Volt egy Gyuri bácsi nevű vendéglátónk, aki mindig kiadta nekünk a vendégházát. Akárhányszor mikor megérkeztünk, nagyon megvendégelt minket az érkezés örömére. Egy alkalommal azonban nem készült hasonlóval, semmi kaja, semmi egyéb, mi azonban rögtön lefutottunk az emeletről, hogy megjött Gyuri bácsi, itt az ebéd. A szüleink elkezdtek szabadkozni, ő azonban csak visszafutott a házukhoz és egy hatalmas adag étellel tért vissza.
Nagy nosztalgiával nézek vissza ezekre az időkre, főleg most, hogy már az életem nagyobb része a munkával telik. Nagyrészt a kisteherautómmal szoktam fuvarozni dolgokat és komolyan elgondolkoztam azon, hogy mennyi plusz pénzem lehetne a hónap végén, ha vissza tudnám igényelni az üzemanyagra elköltött összeget. Elsőre nem nagyon akartam belekezdeni, mivel nem értek az ilyen jogi témákhoz. Az egyik barátom azonban beajánlotta nekem a Road Record internetes oldalát, mivel azt mondta, hogy ő mindent megtudott az üzemanyag visszaigénylés témában, amire csak szüksége volt.
Kíváncsian kerestem fel őket és a neten nemsokára meg is láttam egy „Menetlevél vagy útnyilvántartás kisteherautó esetén? – RoadRecord” kiírást. Rá is kattintottam és rögtön egy olyan oldal fogadott, ami maximálisan elnyerte a tetszésemet. Azt veszem észre, hogy a mai világban egyre több olyan cég van, aki nem tudja megtalálni az arany középutat, ha weblap designról van szó. Vagy túlzottan csicsás az oldaluk, vagy semmilyen díszítő elem nincsen rajta. A Road Record azonban pontosan tudja, hogy mi az ideális egy leendő ügyfél megnyeréséhez.
A különböző menüpontok könnyen kezelhetők. Egyszerűen csak a felső menüből rá kell mennünk a „megoldások” feliratra és kiválasztani közülük azt, hogy mi érdekel minket. Nálam ez természetesen a „Menetlevél vagy útnyilvántartás kisteherautó esetén? – RoadRecord” kérdés volt. Ezen kívül egyébként még rengeteg más tájékoztató is olvasható náluk. Ezt pedig teljesen ingyenesen tehetjük. Ebből is látszott nekem, hogy a Road Record csapatának az a fontos, hogy az ügyfél megfelelően tájékoztatva legyen.
A „Menetlevél vagy útnyilvántartás kisteherautó esetén? – RoadRecord” kérdés kapcsán végül megtudtam, hogy nekem útnyilvántartásra lenne szükségem. Mivel ha ezt rendesen tudom vezetni, akkor a hónap végén tehát vissza tudom igényelni azt az összeget, ami az autóm üzemanyag ellátására ment el.
Ez nagyon tetszett, viszont attól tartottam, hogy a munkám mellett nem tudok majd rendesen odafigyelni erre. A Road Record azonban erre a problémára is tartogatott egy megoldást. Mégpedig egy olyan alkalmazást, ami megcsinálja helyettünk az összes munkát. Szimplán csak be kell állítani és hagyni, hogy dolgozzon. Elsőként ez nehezen hihető volt számomra, de miután a neten elolvastam róla a véleményeket, képes volt meggyőzni a dolog valóságáról.
Így pedig végül én is úgy döntöttem, hogy kipróbálom azt az applikációt, amit a Road Record kínált fel nekem.
Tényleg olyan könnyedén kezelhető, mint ahogy az interneten állították. Azóta pedig semmi plusz energiát nem kell belefektetnem abba, hogy mindig pontosan legyen vezetve az útnyilvántartásom. A pénzem pedig mindig visszaérkezik a hónap végén.